AGROANALYSIS SCIENTIFIC SOCIETY (pjt)

Budapest, Lajos u. 115. Hungary 1036 Telefon/fax: 36-1/250-6064, 36-27-380-665

Vissza a nyitó lapra / Vissza a fõtéma jegyzékre / Vissza az elõzõ lapra

Fõtémakör: FELKÉRTÜK AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTERT AZ IVÓVÍZ BEMÉRT SZENNYEZETTSÉGÉT ELHALLGATÓ ÁNTSZ ELLENI BÜNTETÕELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁRA


A WHO korábbi hamis állásfoglalásai akadályozták az egyetlen biztonságos és olcsó ivóvíztisztítást, a frakcionált vízátpárlást és a teljesen tiszta, és ezért gyógyhatásó desztillált ivóvíz tisztán, szennyezések nélkül való fogyasztását, ivóvízként ivását:

A desztillált tiszta víz ivóvízként ivásának az akadályozása, és az ivóvízben a konyhasó tartalom egyre kisebbre lecsökkentése is, valószínûleg a zsidókat megkülönböztetõ sértõ intézkedés volt, ugyanis a Talmud szerint csakis a tiszta desztillált víz hasznavehetõ mint ivóvíz:

pedig otthagyja.

A WHO és az ÁNTSZ IS, a közelmúltig arra agitálták, akit csak tudtak, hogy jobb az ANTIFIZIOLÓGIÁS VÍZ- ÉS KONYHASÓ PÓTLÁS, mint a fiziológiás. A fiziológiás víz- és skonyhasó pótlás az infózuiós fiziológiás sóoldat összetételének felel meg, az antifiziológiás pedig abból áõll, hogy a konyhasó helyett káliumot etetnek, a konyhasó korábbi mértékében (a konyhasót viszont a kálium korábbi méréke szerint pótoltatják).

A fiziológiás víz-, konyhasó. és kálium pótlás a Ringer fiziológiás infúziós oldat összetéteének felel meg:

s fiziológiás víz- és konyhasó pótlás is ezen alapul, lásd ol. Salsola infóziós oldat 2 liter desztillált vízzel naponta 18 gramm konyhasót is bejuttat a szervezetbe, ez a legjobb:

A Talmud szerint a desztilláltvíz nem veszélyes, sõt erõteljesebb gyógyhatású, ha sókonyhasót is fogyasztanak hozzá (kenyérrel):

Ez a tényleges oka, hogy szennyvizet itatnak a nem vallásos zsidó lakosokkal és akadályozzák a konyhasó megfelelõ mértékben való pótlását.


Aki látta, hogy milyen sok emeletes ház áll a Duna két parján Budapesten, s el tudja gondolni, hogy mennyivel több van mögöttük mindekét oldalon, s el tudja képzelni, hogy mindegyik lakás WC tartalma és egyéb szennyvize mind befolyik az erhhez képest csak kb. 10-szeres vízmennyiségû Dunába, s hogy a szennycsatornák szennyvizének a nagy része minden tisztítás mellõzésével van bevezetve a folyóba, s hogy a Dunavíz eredetileg a mezõgazdasági irtószerekkel kezelt területekrõl gyûlt össze a folyóba, s hogy ezt a szenn vizet a parti homokon és kavicson csak visszaszívja a vízmûvek és ezután már csak klórozza, az ilyen ember valószínûleg nem iszik bele többé kedvtelve "a jó íze miatt" a budapesti csapvízbe. De pl. Szekszárdon is diklóretilént, rákkeltõ vegyületet találtak a külföldi ellenõrük az ottani vezetékes ivóvízben. Az Állami Számvevõszék szerint egyre szennyezettebbek az ivóvizek Magyyarországon..

A Dunavíz tele van mindenféle mezõgazdasági méreggel és háztartási vegyi anyaggal is, valamint ürülékkel és gyógyszerek maradványaival stb. Csak a baktériumokra ügyelnek, a járványok miatt. A többi mérés nem ér semmit, nem tudja kimutatni azokat az anyagokat, amelyek a szennycsatornákkal és a szántóföldi vízgyûjtõ területrõl nyilvánvalóan bejutnak a Dunába. A parti talaj nem tudja kiszûrni, a klórozás sem tudja õket ártalmatlanítani.

Ha valakinek esetleg valahogy, a Vízmûvek és az ÁNTSZ tudta nélkül sikerül is elvégeznie a komoleyabb mérgeket is kimutató méréseket, az ÁNTSZ és a vízmû akkor is tagadják , hogy ismerik ezeket a mérési adatokat, ha az adatok tudományos lapokban is publikálva lettek. Ezt az alábbi kokrét példák bizonyítják. Hatástalanították a bíróságot is:

A Legfelsõbb Bíróság hamis elvi állásfoglalással akadályozza,. hogy e mérgezett vizet egészségesként itató vízmûvek (pl. a DMRV) ellen a bíróságokon eredményt lehessen elérni. Egy olyan hamis elvi határozatot hoztak, amely szerint nem akkor mérgezõ az ivóvíz, ha sérti a szabványgt és a nemzetközi mérgezési határértékeket. Azt a hamis állásfoglalást tették, hogy csak akkor mérgezõ az ivóvíz, ha az ÁNTSZ mérgezõnek nyilvánította. Ezért azután nyugodtan "azt üzenheti" az egészségügyi miniszter, hogy "fordulhatunk a bírósághoz is." Neki kellene bünetõbírósági eljárást indítania, nem pedig az egyes állampolgároknak, az ÁNTSZ-szel, a lakosság és az Önkormányzatok elõtt a leleplezõdött mérgezõségi határérték túllépéseket is eltitkoló bûnözõkkel szemben, akik akkor sem engedik a lakosokat tiszta ivívízet inni (elszennyeztetik a tisztát is), ha van a piacon teljesen tiszta ivóvíz is. Nyilván az a probléma, hogy literenként csak kb. 6 Ft-ba kerül csak az energia-visszanyeréses otthoni vízátpárlás, s ha nem hazudnák azt, hogy mérgezõ a tiszta ivóvíz, akkor nem vásárolná a lakosság literenként többszáz forintért a "méregdrága" külföldi "kristályvizeket" és "ásványvizeket", pl. a "Lutraki"-t, s a közveszélyes "konyhasóban elszegényított" egyéb vizeket, pl. a Preventá"-t, azokat gyógyhatûsúnak tüntetve fel, mindenféle mesével.

A Dunából kinyert vízbõl készített ún. "vezetéki víz" nem "értékes ásványtartalmú", ivóvíz, hanem közveszélyes. Attól, hogy ÁNTSZ nem méri, vagy letagadja a komplex mérgeket, még benne vannak, miután a Dunába foylamatosan bejutnak. Mindenkinek javasoljuk eltenni a szennyezõ anyagokat, mérgeket "bekövesítõ" desztillációs maradékot arra az idõre bûnjelnek, bizonyítéknak, a holokausztéhoz hasonló kártérítésdek céljára, amikor nem a nyugdíjaskor elérésének a megakadályozásában érdekelt kormánya lesz Magyarországnak.

ANTSZ pl. egy ennyire sunyi (a szabvány értelmét kiforgató) szöveggel tiltja azt, hogy a nem vallásos zsidó lakosok is merjék inni tisztán a biztosan méregmentes desztillált vizet:

AZ ÁNTSZ ÉS A DMRV AZ ILYEN, BEMÉRT BORZALMAS IVÓVÍZ SZENNYEZÉSEKRÕL SEM AKARNAK TUDNI:

A Népszabadság ÁNTSZ-es szakértõi is besegítettek a tiszta ivóvíztõl való elriasztásba?

A MÉREGMENTES, OLCSÓ DESZTILLÁLT VÍZ MÉRGEZÕNEK HAZUDÁSÁVAL SEGÍTENEK ITATNI A MÉRGEZÕ VÍZMÛ VIZET ÉS A KÖLTSÉGES BÉBIVIZET.

SAJTÓHELYREIGAZÍTÁS INDÍTVÁNYOZÁS:

Nyílt levélként megküldve dr. Csehák Judit és dr. Rácz Jenõ
egészségügyi miniszterek kezéhez!

A Népszabadság lap gátlástalanul felhasználhatta egy
ártatlan csecsemõ képét is a nem vallásos zsidó lakosok
egészsége kárára folytatott hamis reklámhoz

Tájékoztatás a Népszabadság „Jó az egészséges ivóvíz”, Ártó a desztilláltvíz,
Ásványok az ivóvízben” félrevezetõ, figyelem elterelõ címekkel megjelentetett
szerkesztõségi cikkének a problémásságáról. (Népszabadság „Gyógyász
egészségmagazin”, VII. év. 12. szám, 2004. december 22. 5. és 6. oldal.)

A Népszabadság azt hazudja a szerkesztõségi cikkében, hogy
„életveszélyesen mérgezõ hatású a teljesen tiszta desztillált ivóvíz”, és gondosan
eltitkolja azt, hogy a konyhasó hiányos étkezés és a konyhasó helyett kálisóval
ételízesítés bevezetése óta valamennyi konyhasó hiányos ásványvíz és vezetékes
ivóvíz is veszélyes lett, mert a konyhasó nem kellõ mértékben pótlása esetén
besûrûsödik a vér és ez keringési zavarokat, sõt esetleg szívmegállást, halált is
okozhat, vagyis a konyhasó nagyfokú hiánya és nem pedig a víz okozhat nagy
vízmennyiség ivásánál problémákat.

Tudatos a csalás, mert mindenféle anyagot hiányoltak az ivóvízben, kivéve
azt az egyet, vagyis a konyhasót, amelynek a hiányában esetleg valóban
problémák léphetnek fel. A fiziológiás infúziós oldat pl. a SALSOLA is nem más,
mint desztillált víz + konyhasó!

Mi lehet a célja a Népszabadság cikkírójának? Valószínûleg elsõsorban az,
hogy a nem vallásos zsidókkal szemben érvényesítse a zsidó törvénykönyv azon
elõírását, ami szerint el kell zárni a desztillált tiszta ivóvízhez jutástól a nem
zsidókat, mert a tisztán erõteljes gyógyhatású (!) desztillált vizet csakis a zsidók
ihatják ivóvízként, a részükre ugyanis a Talmudban ez van elõírva. Emellett a
Talmud azt is kötelezõen elõírja a vallásos zsidóknak, hogy a többi nép csak
hasznavehetetlen, elszennyez/tet/ett vizet igyon ivóvízként. Ennek megfelelõen az
lehet a Népszabadság félrevezetõ cikkének a további célja, hogy a nem zsidó
vallású lakosok nehogy megtisztítsák az olcsó átpárlásos desztillálással az
ivóvizüket, vagyis, hogy minél elõbb meghaljanak, kipusztuljanak
Magyarországról.

A cikkírónak nyilvánvalóan tudomása kell legyen arról, hogy a WHO is
ajánlja egészséges ivóvízként a desztillált tiszta vizet, s arról is kell tudjon, hogy
csak kb. 6 Ft a költsége egy liter vezetékes víz otthoni desztillálással teljesen
méregtelenítésének. S fõleg arról is kellett tudjon, hogy az általa reklámozott
bébivíz sem lenne magas áron eladható, de a legtöbb ún. ásványvíz ill. kristályvíz
sem, ha nem hazudnák állandóan azt, hogy az olcsón elõállítható tiszta, tehát
méregmentes desztillált víz „életveszélyesen mérgezõ”.

Tudnunk kell, hogy 1988-1991-között kb. a (KÖJÁL) vízminták fele volt
országos átlagban egészség károsító, s hogy egy 1997-ben elvégzett Állami
Számvevõszéki vizsgálat szerint azóta is egyre romlik a vízminõség és annak
ellenõrzése, s hogy nemrég megjelent egy cikk, amelyet egy címzetes egyetemi
tanár írt a hivatalos, de a DMRV (vízmûvek) és az ÁNTSZ által a lakosság elõtt
elhallgatott mérések eredményeibõl, s hogy abban azt is dokumentálta, hogy a
Verõce és Vác között lévõ (DMRV) ivóvíz kutak vize több veszélyes méregbõl is,
több ezer százalékkal (!) többet tartalmazott, mint amennyi az egészségügyi
határérték, s hogy minderrõl azt merte állítani a vezérigazgatója, hogy nem is tud
róla. Vagyis egy valódi nagyszabású, országos népirtás folyik a vezetékes
ivóvízzel, s ezzel szemben az otthoni ivóvíz desztillálással lehetne és kellene már
régóta mindenkinek védekeznie, mivel nincs is másfajta, az elszegényített nem
vallásos zsidõ (többségi) lakosság számára is elviselhetõ költségû, teljesen
megbízható megoldás.

Mint közérdekû kárelhárítási javaslat dr. Rácz Jenõ egészségügyi miniszterhez, a
Ptk. 484-487.§ alapján, az állam mulasztást elkövetõ ellenõrzõ szervei helyett.

Közérdekû kárelhárításként ezúton javasolom, hogy a Legfõbb Ügyészség és
dr. Rácz Jenõ egészségügyi miniszter tegye közzé sajtó-helyreigazítás keretében,
hogy a WHO is ajánlja egészséges ivóvízként a tiszta desztillált vizet, és hogy az
ételekkel legalább mennyi konyhasó pótlás szükséges és legfeljebb mennyi
kálium pótlás megengedhetõ egy órán belül, valamint egy napon belül, a
fiziológiás víz/konyhasó/kálium pótlási arányok (lásd: Ringer oldat)
biztosítására, és adják meg azt is, hogy a lakosság hol találja meg valamennyi
kóser termék és biotermék és nem biotermék ezen komponensei tényleges
mennyiségei igazi „tól-ig” adatait, hogy a nem vallásos zsidó lakosok is
elkerülhessék az egészségi károsodást.

Remélem, hogy a WHO desztillált víz ivást egészségesként ajánló hivatalos
állásfoglalását a verõcei polgármesterrel közlõ egészségügyi miniszter hivatalból
is azonnal kezdeményezni fogja a fentiek alapján a szigorú sajtó-helyreigazítást a
félrevezetõ, apartheid elõsegítõ Népszabadság cikk sugallói, írója és a lap kiadója
ellen.

Budapest, 2005. január 1.

Tejfalussy András dipl, mérnök,
a Verõcei Létvédõ Polgári Kör alapító tagja
néhai dr. Kovács Pál, az Országgyûlés Egészségügyi és Szociális Bizottságának a
titkára által megbízott méréstani szakértõ. (1036 Budapest, Lajos u. 115.)
Tel./fax: 1/250-6064. AQUANET.FW.HU (Code: népszabvizcikkhig)

Code: KelemenÁNTSZ3

ÁNTSZ Pest Megyei Intézete
1035 Budapest III., Váradi s. u. 15.
dr. Kelemen Erzsébet megyei tisztifõorvos
Fax: 388-9163

Tisztelt dr. Kelemen Erzsébet!

Szíveskedjék megküldeni a molekulárisan oldódó
mezõgazdasági-, ipari- és háztartási vegyszereknek a
Dunában és az abból a DMRV által kinyert nyersvízben, s az
abból készített vezetékes vízben - visszamenõleg a Dr. Darvas
Béla címzetes egyetemi tanár által közölt 6500%-os
mérgezõ-határértéki túllépésükre - vonatkozó adatokat.
Teljes listát kérek arról, hogy melyik ilyen vegyszert, honnan
vett mintákból, mikor, milyen mennyiséggel, milyen mérési
módszerrel, milyen mûszerrel mérték, s hogy a
határérték-túllépésekrõl kiket és mikor értesítettek.
Jelen levél másolatával dr. Rácz Jenõ miniszter úrtól is
kérem a fentieket, és a többi kérdésekre is a választ.

Budapest, 2005- I. 21.
Tisztelettel:

Tejfalussy András
dipl. mérnök, méréstani szakértõ
Tel./fax: 1/250-6064.

Cc.: dr. Rácz Jenõ miniszter úr kezéhez
fax: 332-8128.

***

Code: RáczJÁNTSZ2.

Tisztelt dr. Rácz Jenõ Miniszter Úr!

A 41352-2/2004-012. sz. levelükkel együtt hozták ki az
ÁNTSZ, dr. Kelemen Erzsébet megyei tisztifõorvos
mellékelt levelét (333-2-3/2005.), amelyben nem ad
választ a Dr. Darvas Béla címzetes egyetemi tanár
által nyilvánosságra hozott, és szaklapokban is
publikált 6500%-os mérgezõ-határértéki túllépések
mások által mért adatai és a saját adataik
ellentmondására.

Nem a bíróság dolga kideríteni, hogy Kelemen
Erzsébet vagy Darvas Béla mond-e igazat. Amikor
meg szerettem volna nézni a DMRV és az ÁNTSZ
méréseit, módszereit, technológiáit, nem engedték meg,
ezért azt kérem, hogy ezeket szíveskedjék
hozzáférhetõvé tenni a számomra, és tisztázni a
konkrét szennyezettség konkrét adatai alapján a
hivatali felelõsségeket az ÁNTSZ-nél.

Budapest, 2005. január 31.

Tisztelettel:

Tejfalussy András

ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK SEGÍTÉSÉRE,
közérdekû kárelhárítás a Ptk. 484-487. §. alapján!
DVÍZBOILER-kislétesítmény bázisterv-modell No.2.

Kedves Illés Zoltán Államtitkár Úr! Mivel nem lehet cél, hogy rövidüljön 1.300.000 magyar
élete, akik jelenleg az arzénnel túlszennyezett vizet isszák, kérem, pl. az EU-keretek terhére,
hozzájuttatni õket az alábbi, energiatakarékos otthoni vízdesztilláló kislétesítményekhez!

A LEGTÖKÉLETESEBB IVÓVÍZ A TISZTA DESZTILLÁLT VÍZ,
a zsidók pl. régóta tudják, de nem tudatosítják a nem zsidókban, miután a
Talmud, a zsidók alaptörvénye szerint: "Izrael országa esõvizet iszik, de a
többiek (nem zsidók) a (szennyezõdött) maradékát" (Taanith, 10 a. lap.).

IVÓVÍZDESZTILLÁLÓ KISLÉTESÍTMÉNY BÁZISTERV-MODELL:

Igen kis költséggel könnyen létrehozható, elektromos, gáz-, szén-, fa- stb. fûtéssel is
reprodukálható ivóvíz-desztilláló kislétesítmény bázisterv-modell. (Elektromos fûtés esetén
kapcsolóóra lehet beiktatva a fûtési idõtartam szabályozására). A 10 literes (vagy nagyobb)
desztilláltvíz gyûjtõ edénybe tartott min. 5 liter elõdesztillált víz alá van bevezetve a gõz.
(Mindig benne kell hagyni a min. 5 litert desztillált vizet!) A gyûjtõ edényt egy 40-50 literes
másik edénybe helyezve, a visszanyert elpárologtatási hõvel háztartási víz melegíthetõ fel. A
nehéz anyagi helyzetben lévõknek a terv-modellrõl saját maguknak másolat készítéshez a
licencszerzõdésben tudunk (40-99%-ig terjedõ) fizetési kedvezményt adni, azért hogy õk se
legyenek kénytelenek inni az arzénnel, mûtrágyákkal stb. mérgezett életrövidítõ vizeket.

ALL RIGHTS RESERVED!

Verõce, 2011. október 07.
(Sydo) Tejfalussy András Béla Ferenc okl. vill. mérnök feltaláló s.k.
2621 Verõce, Lugosi u. 71. (www.desztvizhonlap2.atw.hu,
www.aquanet.fw.hu, mobil: +36 20 218 14 08)

Itt lehet kattintani az elõzményekhez

Itt kell kattintani a folytatáshoz


Vissza az oldal kezdetéhez