Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitólapra / Vissza a fõtémajegyzékre / Vissza az elõzõ lapra

APEH ELNÖK részére

Budapest, V., Széchenyi u. 2.

Tisztelt Elnök Úr!

Nyílt levél

Hiv.sz.: 4412604292

2000.okt.9.

I.

Elnézését kérem, hogy ismét Önhöz kell közvetlenül fordulnom, mert alsóbb szinteken időpontilag, stb. keresztezik egymást az ügyintézések és egyébként is általánosabb problémáról van szó, amit csak Önnel tudunk konstruktív módon, a társadalom érdekeit szem előtt tartva - esetleg - megoldani és még így is lehet, hogy egy bírósági megállapítási perre lesz szükség, annak precedens hatása érdekében. Meg kell jegyezni, hogy az alsóbb szinteken látunk igyekezetet a probléma megoldására. Ennek ellenére - és ez a fő tényezője annak, hogy Önnél keressük a megoldást-, az adott ügyben nem is Önökkel van tulajdonképpen vitánk, hanem az egyik szolgáltató intézménnyel, amit a "hazai egészségügynek" nevezhetünk. Vagyis, ahova az egészségbiztosításra és nyugdíjbiztosításra befizetett szolgáltatási előlegeket az Alkotmány 70./A paragrafus (1.) (2.) bekezdése szerint, különbségtétel nélkül mindenkinek fizetnie kell, hogy ennek ellenében, ezen szolgáltató intézmény teljesíteni tudja (legyen hozzá bevétele) a lehető legmagasabb szintű egészséget mindenki számára, az Alkotmány 70/D paragrafus (1) bekezdése (kötelezettségvállalási garancia) alapján.

II.

Itt tulajdonképpen egy közszolgáltatási szerződésről van szó, ami az állam és az állampolgárok között jön létre mint szolgáltató, mint kötelezett és a megrendelő között, közvetlenül az említett alkotmányi paragrafusok keretében, melyben az állam mint vállalkozó, meghatározott előlegek fizetése ellenében meghatározott szolgáltatást teljesít. Kénytelenek vagyunk az Alkotmányra hivatkozni, mivel csak másodrendben vonatkoztathatók erre a speciális közszolgáltatási szerződésre a Ptk 387. paragrafusa és 354. paragrafusa, miszerint a károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát…, illetve a 339. paragrafus (1) bekezdése: "aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni…", illetve a 395. paragrafus (4) bekezdése: "ha a munka végzése során a körülmények arra engednének következtetést, hogy a teljesítés hibás lesz, a megrendelő a fogyatékosság kiküszöbölésére kitűzött megfelelő határidő sikertelen eltelte után gyakorolhatja a hibás teljesítésből eredő jogokat", valamint a Ptk 305-311. paragrafusai szerinti jogokat (Hibás teljesítés…).

III.

Örömmel nyugtázzuk, hogy anélkül is, hogy az általunk eddig az egészségügyi szolgáltató hiányos teljesítésével és károkozásaival szemben bemutatott konkrét bizonyítékokat még figyelembe se vették, az APEH Kelet-budapesti Igazgatósága 4412604292 ügyszámú levele a szolgáltató követelését csökkentette. Ezért a következőkben már csak ezzel az összeggel számolunk.

IV.

Az USA hírszolgálata alapján közismert, hogy egy ember, akit gyógyhatású anyag (Tyenol) és étkezési anyag (alkohol) együttes károsító hatásának elhallgatásával az egészségügyi szolgáltató (orvosai) megbetegítettek, több mint 8,8 millió dollár kártalanítást kapott a hibásan teljesítő egészségügyi szolgáltatótól, amit a Washingtoni bíróság megítélt. Itt is (nálunk is) hasonló esetről van szó. Diétás gyógy-tápszerként (lásd egységes szerkezetbe foglalt élelmiszer törvény és Vhr, 1995), nátriumszegény(!) sót azaz kálisót etettet az egészségügyi szolgáltató, mind az egészséges, mind a beteg emberekkel, nem híva fel a figyelmüket arra, hogy ha a Kálium-tartalmú ételt és italt (pl. szója, paradicsomkoktél, Coca-cola stb.) is fogyasztanak, erősen lecsökken a vizeletkiválasztás (vesemérgezés és a vér kálium-szintjének a csúcsérték fölé: 5 mMol/ liter növekedése következtében). Emiatt súlyos elváltozások keletkeznek valamennyi sejtjük membránjában és emiatt idővel a szervekben, illetve az egész szervezetben. Ez az oka annak, hogy a magyarok élethossza a legalacsonyabb lett Európában, gyors ütemben nő a meddőség, pusztulni kezdett az egész nemzet.

V.

A IV. pontban leírtakra konkrét bizonyítékokat tártunk fel, a lakosság elől eltitkolt emberkísérleti mérési adatokat, lásd Internet (aquanet.freeweb.hu)(aquanet.ini.hu). Ezért arra kérem Önt, hogy ne kívánja tőlem, hogy itt a bizonyítást külön, újra lefolytassam. (Az előzmény-iratokban már minden megvan.) Inkább arra kérem, legyen szíves vizsgálja meg, az alábbi megoldási lehetőségeket, és, hogy egyezzünk meg valamelyikben.

VI.

Megoldási javaslatok

1., Mivel én a Falurádió riportereként még az un. TB-tartozásom kezdete előtt részt vettem az egészségügyi szolgáltató által szorgalmazott kálisó-használat kártékony-hatásának a lakossággal való megismertetésében és ezúton bizonyíthatóan hozzájárultam az általa fizetendő kártalanítás mértékének lényeges csökkentéséhez ( ami a szolgáltató, illetve az állam részére lényeges bevételi többletet jelent), az APEH méltányosságból ezt is vegye figyelembe az un. egészségügyi és nyugdíjtartozásom mérlegelésénél. Amennyiben lenullázza, részemről eltekintek az engem károsító kálisófogyasztás miatt jogosan igényelhető kártérítésről.

2., Az egész ügyet, így, ahogy van, a 875.953.- forintos APEH-TB-követelés jogosságának a fenti alapon általam történő vitatása következtében, valamennyi irattal és saját határozatával együtt, az APEH adja át az adott büntetőügyben (szabványsértés, vagyis szabálysértés, továbbá közveszély-okozás, illetve APARTHEID) illetékes bíróságnak, ahol megállapítják, hogy a fenti bűncselekményeket elkövető szolgáltatónak én mennyivel tartozom, illetve ő mennyivel tartozik nekem az általa okozott kárért.

Az általunk korábban kifogásolt pénzügyi ellenõrzési hiányosságok vonatkozásában, ami miatt a pénzfelhasználással való konkrét tételes elszámolást is kell kérnem, mellékelem a legilletékesebb személy, dr. Kupa Mihály országgyûlési képviselõ úr, volt pénzügyminiszter nyilatkozatát, mely a 168 óra címû hetilap XII. évfolyamának 40. számában a 10. oldalon jelent meg. (Lásd melléklet!)

VII.

Ha Ön úgy látja, hogy a VI./1 szerinti megállapodásra nincs mód, a VI./2 szerinti pert, illetve büntetőeljárást az Önök 4412604292 számú ügy elleni komplex fellebbezésként kérem tekinteni, a fent leírtak és az 1992-től keletkezett valamennyi előzmény-irat egészének figyelembevételével.

Tisztelettel: Veress Tibor

agrármérnök, újságíró rádió- és tévészerkesztő


1.sz melléklet:

részlet dr. Kupa Mihálynak a 168 óra számára (2000.október 5. XII.évf.40. szám, 10.old.) adott nyilatkozatából:

"... a parlament életében a költségvetési vita a legfontosabb dolog (...) - persze, csak ha demokráciában gondolkodnak. (...) Mert elõször államosították a társadalombiztosítást és azt mondták, ebbõl marha nagy reform lesz. Nem lett. Most a pénzt az emberek befizetik, de nem ellenõrizhetik, mire fordítja a kormány. Mi ez, ha nem a demokrácia semmibevétele? (...)


Nyomtatóbarát változat Nyomtatóbarát változat Vissza a lap tetejére. Vissza a lap elejére